VKT-ZENE-24-0078 pályázati beszámoló

A Bárka Alapítvány 2025. március 9-én sikeresen megrendezte a Hálaadó vallásos könnyűzenei koncertet az Eucharist Zenekar közreműködésével, a Dunaharaszti Rendezvényházban. Az esemény a Bárka Lelki Nap ünnepéhez kapcsolódott ahol Varga László püspök atya gondolatai nyitották meg a rendezvényt. Kiemelt célja volt, hogy a város lakóival megoszthassuk mindennapjaink és ünnepeink örömeit, tapasztalatait, valamint közösen dicsőítsük Istent a zenén keresztül.

A támogatás közvetlenül hozzájárult az esemény magas színvonalú megvalósításához:

  • fedezte az előadók tiszteletdíját, amely tartalmazta az utazási költségeket és a hangosítás biztosítását,
  • lehetővé tette egy főszervező és egy segédszervező megbízását, akik a program teljes körű lebonyolítását, a kommunikációt és az önkéntesek koordinálását végezték,
  • hozzájárult a szeretetvendégség költségeihez, biztosítva az előadók, szervezők és segítők ellátását a több órás rendezvény során.

A koncerten közel 110 fő vett rész, köztük a helyi lakosok, gyülekezetek tagjai, valamint fogyatékkal élő és ép résztvevők együtt ünnepeltek. A támogatásnak köszönhetően a rendezvény ingyenesen volt látogatható, így minden érdeklődő részt vehetett anyagi akadály nélkül.

A vallásos könnyűzenei élmény, az Eucharist Zenekar zenei és lelki szolgálata, valamint a közösség összefogása erősítette a városban megélt ökumenét, hozzájárult a fogyatékkal élő emberek láthatóságához és elfogadásához.

Az Eucharist Zenekar a magyar keresztény könnyűzene meghatározó képviselője, amelynek alapítói és vezető szerzői Gável András és Gável Gellért testvérek. Több mint 25 éve szolgálnak zenéjükkel és dicsőítő szolgálatukkal. Nem csupán előadóművészeti értéket képvisel; zenéjük, szerzeményeik és missziójuk együtt mély lelki élményt, közösségi egységet és kulturális értéket teremtenek. Életre szóló élményeket adnak át hallgatóiknak, ahogyan ezt most is tették.